nekem ehhez elég egy tenyérnyi inverz semmi is

régesrég, amikor még zabsem fért a seggemlukába, amikor még peresztrojka volt a becenevem - ede barátom adta -, amikor még számított a véleményem, hogy mit gondolok, sőt, nemcsak másnak, de még magamnak is, szóval régesrég, egy közeli bolygón potrohrákot kapott egy krumplibogár, mert túl sokat napozott, nem törődve a híradóban hallottakkal, hogy léci ne szálldigáljon dél és 12.05 között fedetlen fejtorral vagy potrohhal a hócipő-ligetben. ráadásul az eszetlennye bagózott is közben, és ezen régesrégi közeli bolygón még bizony akkoriban, amikor zabszem sem fért abba a bizonyos likamba, mezétlábas cigik voltak csak: volt mezétlábas Kabóca (kátrány: 10 mg., nikotin: 0,8 mg., CO: 12 mg.), füstszűrő nélküli Toszkána (kátrány: 13 mg., nikotin: 1,1 mg., CO: 7 mg.), suttyomimport, de még mindig dohányköpködős букашка (kátrány: 12 mg., nikotin: 0,6 mg., CO: 8 mg.), a jelenleg is ismert narancs pellmell, meg a rendre meg-megfizethetetlen, úri murikon óvatosan pöfékelt Peking gyöngye (kátrány: 60 mg., nikotin: 112 mg., CO: 0,1 mg.). tollboájában bőgött Homoki Rózsa - így hívták a burgonyarovart -, mert hát bizony az imént tudta meg a rossz hírt a doktorbácsitól, hogy rákos, hogy áttétes, hogy holnap megdöglik. mitagadás, a hír hallatán a tollboa is elkezdett szakadozni, pedig nem fércmunka, hanem maga Saláta Bögyörő úriszabó ízeltlábai közül kikerült egyedi darab volt. Rózsa sajnálta a boát is, és biza már körülötte molyoltak a molyok, várva szegény szerencsétlen szopóágra ítélt krumplibogár irtóztató szenvedések közepette benyelt döglését. de ő még nem adta fel, háthiszen továbbra is csak a szúró fájdalmat és a potrohadás első fázisát vélte felfedezni a két darab rendelkezésre álló agysejtje egyikével. a másik agysejt hathatós segítségével - jobb híján, nem volt ugyanis a feladatmegosztáshoz hozzászokva - felváltva foglalkozott kedvesével valamint azzal, hogy miként töltse az életéből hátralévő 15 percet***. aztán az agysejtek, nem bírván a gyűrődést, lassan kezdtek megfáradni, összegabalyodni, amelynek következtében Rózsa összezavarodott. lehuppant hát a karosszékbe, és fájdalmas bőgésbe kezdett, amivel biz hibát követett el, mert a közelben kolbászoló ízeltlábúak elkezdtek köré-köré gyűlni, szálldosni, mígnem lettek vagy hárommillió-kétszáznegyvenhatezer-ötszázkilencen, és az egyezményes jelre - egy hólyaghúzó nünüke belefújt egy tubába - egyszerre harsány nevetésbe kezdtek, a rákette krumplibogarat megszégyenítendő. némelyik pofátlan seggdugasz nem átallott valami ocsmányságot bekiabálni. egy halálfejes csótány például azt üvöltötte: te bőgőmasina! egy homályos ködröpszitkár pedig, a kis genny úgy csúfolta a halálraítéltet: síró-pityogó, óvodába nem való! egy házi tücsök - mit is várjon tőle az ember - nem átallott Rózsa mellé ugrálni és büdöscigány-dalokat hegedálni a hegedáján mindenféle, gunyorosabbnál gunyorosabb hangnemekben (preferálva azonban a cisz-lokriszit), egyre nevetségesebbé téve hősünket. a bitosítékot pedig az csapta ki, amikor egy hétpettyes katicabogár vánszorgott kacagásra ingerlő léptekkel Rózsa mögé, először szamárfület tartott neki, aztán pedig melléült a fotelba, és utánozni kezdte őt: sírást mímelt, meg-megrázkódva. a helyzeten tán tompított kicsit, hogy aztán összegabalyodó pettyeiben megbotlott, és a 7 mm magas ülőalkalmatosságból úgy taknyolt a földre, hogy menten szörnyetdeglett. és ekkor kénytelen-kelletlen felgyorsultak az események: megérkezett a kétszemélyes felmentő sereg, amely egy görög fémlepkéből és egy hőscincérből állt. állig felfegyverkezve érkeztek, és egy laza sorozattal leterítették a népes rovarhadat. Homoki Rózsának még 26 másodperce volt hátra szaros, jelentéktelen kis életéből. 2 másodperc alatt végiggondolta, mit is tegyen a hátramaradt időben. testvériesen 12 másodpercet szánt a megmentőknek, a másik 12 percet pedig elégségesnek tekintette a halálra való felkészüléshez, a megnyugváshoz, a teátrális csőszívéhez-kapáshoz, az összeeséshez és végül az utolsó lehellet kileheléséhez valamint az utána következő záró mozdulatsorhoz. szólásra nyílt hát a szája, amelyet a következő szavak hagytak el:
- köszönöm, te, hőscincér - mutatott a hőscincérre -, és te, görög fémlepke - mutatott a pillangóra -, hogy megtettétek ezt egy döglődő burgonyabogár, jelesül az én kedvemért. rátok hagyom minden ingóságom, a pénzemet és a VW bogaramat, míg az ingatlanságomat az én kedvesemre, akit meg kell keresnetek, itt van valahol a környéken. juj, hallottam egy jó viccet: a bogarak fociznak. a hőscincér odamegy a padon ülő bogarakhoz, és megkérdezi:- te miért nem játszol?- nem látod? én vagyok a cserebogár.- és te miért nem játszol? - kérdezi a mellette ülőt.- was?- hagyd, ez svábbogár! juj, a teringettét, ez jó volt, mi? szóval, rovarok, egyesüljetek, és ne bántsátok rákos társaitokat, mert az csúnya dolog. (jó gyorsan mondta.)
és aztán jött, aminek jönnie kellett: gondolatban felkészült a halálra, megnyugodott, csőszívéhez kapott, majd kicsit sem váratlanul összeesett, és kilehelte utolsó lehelletét. ami sajnos oly irtóztatóan mosatlanpénisz-szagú volt, hogy a meghatottságtól elérzékenyült görög fémlepke és az elérzékenyültségtől meghatott hőscincér azonnal összeesett és szörnyethalt.

___________________________________________________
***: szifiben jártas olvasók olvassák tovább a tanulságos történetet a rák veszélyeiről, a tudományfikcióban
kevésbé jártas, urambocsá teljességgel járatlan, ámbátor nyájas olvasóknak pedig súgok: a galaxis ezen
porszemnyi szeletében, ezen az állattársadalomlakta, elnyűtt, mocsaras, leépülő planétán bizony mindössze
40 földi percig tartott egy áldott nap.