ömlengedezés numero uno

OI korban éltem én e földön - kezdhette volna a verset így is radnóti, de persze humorérzéke egy szál se volt neki, vagy inkább nekem nincsen. mindenesetre elkeserítő, elszomorító, mi több hányadék és ocsmányadék és buzuladék genny világ ez, ahol sikk zsidózni, ahol nem átallunk egy mozgólépcsőnyi hosszon négyszer vagy ötször elhelyezni az 'év könyvének' reklámját, a baj csak az, hogy mindegyik reklám másik könyvről szól, az év kiállítása, az év celebje, az év gennye, az év buzija. elrohadtunk, kérem, nem teccettek véletlenül észrevenni? vagy csak én járok mindig rossz helyen? kelünk, kávé-cigi-kaki-pisi-zuhi, aztán belebalettozunk a mocsokba, húgyban járunk az utcán, fosadék emberek zsebébe vándoroltatjuk állelkes, rosszabb esetben lelkes (jobb esetben lelkes) munkánkkal a zsetont, aki mosolyog, vállat von, köszönöm! - azt nem mondja, de aztán rossz magaviseletért, hazugságodért, (nem megfelelő irányú) lojalitásodért, nyelvcsapásaidért, vagy csak mert egyszerűen érdekei úgy diktálják, kirúg, eltávolít, elfelejt, le se szar, meg sem ismer, megnyugodván a dolgon, fölvesz valaki mást, aztán vele is ugyanazt csinálja. jermekeim, ugye tudjátok, hogy most kezdődik begyűrűzni ide az a bizonyos vaalschaag, amiről annyit hallotok, bizony mondom néktek, most még örüljünk, hogy luk van a valagunkon, bizony, mert aztán nem lesz már az se, fosni se lesz kedvünk, ami bedől, az még hagyján, fáradságos tevékenységeinkből csak a fáradtság marad majd, aztán azt is elhagyjuk, elveszítjük, elveszik, vagy megadóztatják. kilincs lesz a macskából, takony az irodalomkönyvekből, grimasz a szerelemből, totálkáros bicikliket viszünk majd a javítóhoz, elfuserált korban élünk, elfuserált emberek vagyunk, magatehetlenségre kárhoztatva, aki ki akar belőle törni, azt nem értjük, nem értik, nem értem, nem érted, nem értitek. jobb sorsra való vagyok én is, mint sokan mások, jobb sorsra való ez a világ is, sokkal jobbra, mégis ezt csinálták, ezt csináljuk belőle, amit magad körül látsz, te nyájas, te. ezt a bankvilágot, értéktelen világot, zajvilágot, kétszínűségvilágot, óttóvilágot, cigivilágot, tökvilágot, celebvilágot, istenem, velük kelünk, velük alszunk el, most már bármit, bármit lenyomhatnak a torkunkon, örüljünk, hogy nem pofátlanodtak el annyira, hogy vállalják az arcukat a nyilvános kivégzéshez, kivégzővilágot, tajtékzóvilágot, káromolásvilágot, ez bizony egy rakás szar, kérem szépen, és én is kakkantok hozzá hármat, bizony, hát mégis miből állna ha békén hagynánk egymást, mégis miből állna minden héten egy napig csak azon gondolkodni, hogy hol basztam el, mindenki szépen magában, kussolva, de neeeeem, ezt nem lehet megengedni. termelj, ne szeretkezz váltyaja fel a méklávnatvórt, ahogy azt már idéztem, ez el lett baszva. el. nem az ember az úr, a természet az úr, mindenek fölött ő, aztán a páni félelem, amit döngő mellek mögé rejtünk, vagy rejtetek, sőt, félelemostorral ver a nagyúr, köszönjük szépen, ez igazán kedves tőle, mondjuk mi meg, félreértve, félreérteniakarva mindent, de mindent, önmagunk hologramjaként, pinát mondunk és sosem szívünk vágyát, kurvaanyádat mondunk és sosem bocsánatot, taknyot túrunk az orrunkból és sosem megyünk el úszni, macskát tartunk és nem tehenet, és tessék, már dőlnek is össze a betűk, a szövegdoboz közepe felé szépen lassan megindulnak, én is dohányzok, pedig gyűlölöm, kidolgozom a belemet, pedig nem kéne, a megfelelő érzelmek nélkül dugok, pedig nem kéne, félek, és nem megy az írás sem, pedig kéne, nem megy a zenélés, pedig kéne, nem akkor csinálom a dolgokat, amikor kéne, hanem utána, akkor szarok a dolgok közepébe, amikor nem kéne, akkor nem szarok (és még mindig a dolgokról van szó), amikor kéne, nem iszom eleget, nem szívok eleget, csak dohányzok, és ráadásul közben még jól is érzem magam néha, hát ez aztán még ki sem veri a biztosítékot, bocsánat. talán rámférne egy-két hónap pihenés valahol messze, messze, egy távoli galaksziksban.