bitter symphony

tessék, lehet választani, szavazást indítok a blogomon majd én is, mint minden fasz, szóval tessék, szavazzatok, akar(t)ok inkább poénkodós művidám bejegyzést vagy inkább szomorú elkeseredettet, de persze az egésznek annyi értelme mint az előrehozott parlamenti választásnak, azaz egy nagy büdös semmi, hiszen mind a kettő ugyanaz, úgyhogy inkább - és természetesen - mégse indítok szavazást, és kapjátok az utóbbi ugyanolyat. na persze az egy dolog, hogy "kapjátok", esetleg valakit még szórakoztat is, vagy esetleg leköt, gond ezügyben egy szál se, a baj az, hogy én is ezt "kapom", hogy ez van. olvastam egy blogbejegyzést egy lány blogján akit múltkoriban megláttam és azonnal beleszerettem - van fickója, szeretik egymást, mit szeretik, zabálják egymást, ki másba is szeressen bele az ember -, és üvölt az élettől, szaglik az élettől, hullámzik az élettől, penetránsan életszagú, ha beleharapnék a blogbejegyzésbe, nemhogy szét tudnám rágni, de még ízlene is, mint ezer éve semmi, talán mielőtt rápörgök, nem is sorolom tovább. eltűntek a jelzők az életemből, a határozószavak, meg egyáltalán, a sava meg a borsa, vált egy szürke pacnivá. szép, szabályos szürke pacni, ilyen, ni:

a tékozló fiút bizony leszarja jahve, ez van.

emlékszem, régen. emlékszem, tudtam meglepni, voltak ötleteim, némelyiket meg is valósítottam, mondtam, gondoltam dolgokat, de ezekre ma nincs lehetőségem. droid életet élek, és a faszomat ha beleverem, attól sem lesz jobb, ha szó szerint veszem, se, ha nem szó szerint, hát, akkor se nagyon. úghogy gazdasági világválságostul kívánom az egészet a bús véres gennybe, káromkodni, na azt még tudok, mást már nem igazán. lassan kiveszne belőlem minden érzelem, minden, ami valaha tibivé tett, most már lehetnék károly, martin, ottó vagy ulrik. biztosan - remélem - csak alszik bennem ez az egész, mert most aludnia kell, de nem akarom már sokáig ezt, nem akarom, hogy ilyen szürke egér legyek, de ha naponta reggel 4-től délután 5-ig 6-ig nem mondhatom, amit gondolok, az minden nap egy fordulat annak a gyöngyháznyelű késnek, ami a szívemből áll ki, és közös erővel forgatjuk.

kérem, hogy a régi és a most között a relációs jel meg legyen és ne ból, hogy az egyenlőségjelet ha már így fölrajzoltam, akkor az eredmény most már jöjjön ki, és mellékesen, ha épp kérni lehet, akkor tehát kérem az érzelmeimet, kérem az igazi idézőjeleimet. mert most az egész egy randa betűtípussal szedett valami, két büdös nagy görcsös idézőjel között. életet, szerelmet, munkát, kenyeret.