ej, haj, galambom

benn a békási paneldzsungel kellős közepén áll egymás mellett három nagy, tizenöt emeletes panelház. körülbelül másfél hónapja a budapest vége tábla felé haladva első tizenöt emeletes előtti járdán hever egy madár. egy döglött galamb. természetszerűleg az egyszeri ember (mint én) nem kíván semmiféle kontaktust létesíteni azzal, mindazonáltal meg tudtam mondani - és főleg folyamattalan folyamatában látva - azt, hogy ez egy frissen döglött madár (olyan nedvesnek, nehéznek, vízáztatta testnek látszik), hogy ez már bizony egy-két hete itt döglik, és mostanában, ahogy látom, már üvölt róla, hogy egy kiszáradt, csúf tetem, a zombi bábszínház sírva könyörögne érte. és valahogy mégis ott fekszik, ott van, csendben, mintha csak egy lehullott őszi falevél, egy elhagyott, már rég bekoszolódott-összerongyolódott gyereksapka lenne.

időnként egymást követő napokon majdhogynem lépten-nyomon döglött - frissen döglött közútszéli - galambokba bukom, és ilyenkor gondolkodom, gondolkodom, ez mit jelenthet. valamit jelentenie kell, ezen szoktam törni a fejem egy ideig. a van-e-értelme-bárminek-kérdéskörre vezethető vissza ez is, és mint máig megválaszolatlan kérdés - a tudomány sem tett le megdönthetetlen bizonyítékot egyik oldalra sem - általában én is megválaszolatlanul hagyom, mind a nagy, mi értelme dolgot, mind a döglöttgalamb-sorozat jelentését firtatót. emlékszem, még betty sem tudta megválaszolni, mit jelenthetnek (a döglött gerlék egymás után), ez még egy ok arra, hogy továbbra is fogós, ravasz kérdésként tekintsek minderre.

a jelen esetben taglalt másfél hónapos galamb majd' minden napi látványa nem sorozat, nem erre célzok. ez egy konstans látvány. most, hogy írok róla, most gondolok csak arra, hogy ha a döglöttgalamb-sorozatnak bármi jelentőség tulajdonítható, akkor a konstansdöglöttgalamb is értelemért kiált. és most, hogy írok róla, azért nagyjából sejtem, hogy ennek az égvilágon semmi jelentősége nincs, vagy legalábbis nem az, amire egyszerű agyam gondolni akar; ami semmi konkrét: valami rossz, valami, ami azt jelzi, hogy rossz dolog fog történni. (mert mi rossz történhet még? "őrület, őrület, de van benne rendszer"? meglephet még valami rossz? [meg, bizony. egyfelől. például, hogy lefagyott a böngésző a szögletes 'zárójel bezárva jel' beillesztésénél. másfelől kéretik érezni az önmarcangoló szarkazmust.]) valami nagyon ezo. de nem, nem, nem, nem erről van szó. ha valamit jelentenek, azt sose fogom tudni. megérteni? egy a háromszázmilliárdhoz. amiben bízhatok, hogy egyszer megértem igazán, hogy van-e összefüggés, vagy nincs.

rövid kőbányai legény koromban egyszer biciklivel tartottam hazafelé. a bihari utca és a fertő utca sarkán megakadt a szemem egy macskán. a macska fején. egy macskafej lógott ki egy bevásárlószatyorból. a teste benne volt a zacskóban. döglött volt az is, persze. isten ments, hogy hangzatos-zengzetes mondatokat írkáljak le. nem nézett rám a macska, ilyesmi nem történt, egyszerűen csak felfordult a gyomrom. nem vagyok orvos, de feltételezem részint a látványtól, ahogy egy talán még gőzölgő macskatetemhez tartozó macskafej üveges szemei meredtek ki a szalagfüles szatyorból. részint pedig a gőzölgés maga: gőzölöghetett belőle a "nemrégdöglöttemmeg" energiája. és ez itt most nem humor. és gőzölgött belőle az az információhalmaz, az az adás, amit az agyam fogni vélt, és amely éreztette, amint az a lelketlen cigány vagy lelketlen senkiházi, akinek meghalt a cicája / aki talált egy döglött macskát, úgy látta a legjobbnak, ha egy munkavédelmi kesztyűben, vagy akár anélkül belegyömöszöli egy passzentos szalagfülesbe, és kibassza az utca sarkára a pakkot. biztos nem utolsó erejéből mászott abba a zacsiba, hogy "gazdám, én úgy szeretlek, beledöglök ebbe itten, hogy ne kelljen neked beletenni. még ki is gurulok a sarokra." tényleg gyomorforgató volt, és szomorú. rettentően szomorú. körülbelül ennyi maradt meg.

a mellékesen említett dögök közös tulajdonsága ugyanakkor, hogy másnapra vagy legközelebbre "eltűntek", vagyis a megfelelő helyre kerültek - nemtom van-e dögégető üzem, esetleg erőmű, amely elhullott állatokból transzformál hő- vagy villamosenergiát. az én konstans, röghöz kötött döglött galambom azonban még most is ott hever, ahol az elmúlt másfél hónapban. egy picit arrébb, bocsánat, na. ma, álmosan, mindenben megbotló lábbal hazafelé gyalogolva konkrétan belebotlottam a galambomba. szó szerint. egy kicsit megütött idebenn az eset. hogy felfordult volna a gyomrom, azt nem mondom. nyáron, amikor mindig biciklivel jártam, a szentendrei úton a békás könnyen bevehető kapujaként tornyosuló shell benzinkút előtt 2-300 méterrel mindig ki tudtam kerülni azt a döglött galambot, amelyik szintén 2-3 hétig díszítette az utat, ízesítette hazaérésemet. ezt a panledzsungellakó példányt viszont nem tudtam kikerülni.

és nem, nem, nem, nem azért mondom, mert bármi jelentősége lenne az egésznek. és nem is értem, miért van még mindig ott szegény pára, és meddig lesz még ott. úgy tűnik, a köjál nem jön ki érte. én biztos nem fogok nejlonzacskót húzni a kezemre, megfogni a tetemet, kifordítani a zacskót (azaz befordítani) és belevágni egy kukába. pedig lehet, az lenne a helyes, ha már ennyi szót ejtek róla. más biztos nem is gondol rá ennyit. talán mire az első hó megérkezik - nincs is olyan soká már - még mindig ott lesz. majd eleszi az enyészet.