az élet megy tovább, mindig megy tovább

microsoft word… bkv… kulcstartó… hogy mégis mindennek mi értelme, nos, tudja a fene. fájrontot ünnepelni, szakadt ruhákban járni, ólomkatonákat gyűjteni, uramisten beszarni, a saját mocskomban forgolódni, vagy épp ellenkezőleg, kifehérítés – divatos, nehéz szó –, tisztaság (vs) őszinteség. istenem, add, hogy tisztán lássak. szóval a kérdés az lenne, hogy bárminek mi értelme van. keressük az értelmet, mármint mi, gondolkodó emberek, pedig valahol fölösleges az egész. hiszen süllyedhetek én is még sokkal mélyebbre, mert van, hajaj, hogy van, sőt. a lényeg a közhelyekben rejlik, mint erre már oly régen ráösmertem. ha vesszük a fáradságot – annak ellenére, hogy nincs feltétlenül értelme neki –, és egy megfelelő pillanatban belegondolunk egy épp eszünkbe jutott közhelyre, akkor kiviláglik, hogy mily mély igazság rejlik bennük. az élet megy tovább. szokás ezt mondani, a másik oldalról meg szokás legyinteni rá, hogy „ej, jobbat, okosabbat nem tudnál mondani?”, „kösz bazmeg”, vagy éppen csak nem mondunk rá semmit, vagy ami még rosszabb (azaz nem rosszabb: van), bólogatunk, anélkül, hogy belegondolnánk. pedig nagy igazság. az élet valóban megy tovább, még ha el sem tudjuk képzelni adott esetben. pedig az élet nem áll meg. természetesen ha kiszállunk belőle, akkor igen (eltekintve bármiféle kitekintéstől az idevonatkozó reinkarnacionalista mellékzöngékre, vagy egyéb, az iménti állítással párhuzamos tanokra). de egyébként az élet megy tovább. az élet megy tovább. nem lehet mit tenni ellene, végezzem bár bárhogy a napomat, lustán, kreatívan, bárhogy, az élet nem áll meg. megy. még csak nem is én élem, bár élhetem, ha akarom, egyszerűen csak van. történik. létezik. létige, nyelvtan, általános oskola, akárhanyadik osztály. hogy van-e értelme, az megint más kérdés. a tudományom mai állása szerint a föld biciklipumpa alakú, és egy delma margarinos doboz körül forog, pénisz alakzatot leíró pályán. és az értelem talán csak látszólagos rajta. az ember nagy átka a gondolkodás. aminek megintcsak mi értelme is van…? praktikus! – hallom a bekiabálást az engem csodáló tömegből, egy vékonyka hang, melynek tulajdonosa elfelejtett belegondolni abba, hogy fikázom itten a gondolkodást, miközben magam is csak a gondolkodásom eredményének alaposan lefölözött, modorosított és először tudatlanul, majd aztán tudatosan megszűrt szánalmas maradékát formálom szavakba, amelyek aztán végképp átformálják valami olyanná, amely sosem volt, amelyet sosem gondoltam, és hála a jókurva istennek nem is fogok még egyszer. praktikus. valóban. de hát az élet megy tovább, ugye, emlékszünk. (van itt mellettem egy pihe-puha szőrű szonja cica, nézzenek oda, az ő életének több értelme van, így emberszemmel.) hogy mégis miért csináljuk végig, mi, abszolút többség? hívhatjuk bátorságnak, gyávaságnak, bárminek, ki ahogy megéli. és értelmet, véltet vagy valósat mi adhatunk neki, azzal, hogy eldöntjük, vagy eldöntjük azt, hogy eleve elrendeltetett, azzal, hogy keressük ezt a bizonyos értelmet, vagy azzal, hogy megtaláljuk ezt a bizonyos értelmet, úgy cselekszünk, hogy azt mondjuk, azt mondhassuk rá, hogy igen, ennek van, volt és lesz értelme. félreértés pedig ne is essék, nem vitatom a dolgot. még csak sugallni sem akarom, hogy nincs értelme, és csak átverjük magunkat. mindenesetre, ha van neki, ha nincs, az élet mindig csak megy tovább, ha olyanja van, szarik rá magasról, hogy vele tartunk-e igaziból, vagy csak követjük, aztán meg van, hogy virgoncan fogócskázunk vele, meg van, hogy egyszerűen csak megy, paralel velünk, vagy nélkülünk.